Kétnapos pedagógustréning Budapesten

Budapest, 2010. március 5-6.
Budapest, 2010. március 5-6.
Az intenzív kétnapos képzésben a részt vevő pedagógusok gyakorlati és elméleti ismeretekhez juthatnak arról, hogyan lehet európai uniós ismereteket izgalmasan tanítani.


időpont: 2010. március 5-6., péntek-szombat
Pénteken a tréning 10 órakor kezdődik (érkezés, regisztráció 9 órától) és előre láthatóan 18:30-ig tart.
Szombaton 8:30-kor kezdünk, a program a 14 órakor kezdődő ebéddel ér véget.

A képzés időtartama 15 tanóra. Ennek megfelelően A pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 5 § (3) bekezdés d) pontja szerint beszámítható a kötelező pedagógus-továbbképzésbe. A résztvevők a képzés elvégzéséről oklevelet kapnak.

helyszín: Budapesti Európai Ifjúsági Központ (BEIK); 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3.

jelentkezés: a közel kétszeres túljelentkezés miatt sajnos további regisztrációt már nem tudunk elfogadni. Minden eddigi jelentkező február második hetében részvételéről megerősítést kap.

Kérjük, keresse hasonló tartalmú regionális félnapos képzéseinket!

A tervezett létszám 70 fő. Elsősorban középiskolai tanárokra számítunk, de a jelentkezők számától függően lehetőséget nyújtunk egyéb oktatók, európai oktatási témák iránt érdeklődők számára is.

Túljelentkezés esetén a résztvevőket a trénerek bevonásával a Külügyminisztérium választja ki. Az érkezési sorrend mellett szempont a területi kiegyensúlyozottság és az, hogy a jelentkező vett-e részt korábban hasonló képzésen.

A képzés célja, hogy részletes elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtson arról, hogyan lehet akár tantárgyakat átívelő módon a középfokú oktatásba bevonni a különböző európai uniós tartalmakat, hogy az érdekes, figyelemfelkeltő legyen a diákok számára, s egyben fejlessze az EU által elfogadott kulcskompetenciákat. A kétnapos tréning a félnapos képzéseknél értelemszerűen több gyakorlati elemet tartalmaz és a témák nagyobb mélységben történő feldolgozására nyújt lehetőséget. A képzéseket ezúttal is Rádai Péter és dr. Vass Vilmos vezeti.

Az alábbi témák kerülnek feldolgozásra, a prezentációk mellett interaktív műhelyek keretében.

  • Mit adott nekünk az Unió a csatlakozás előtt és az azóta eltelt 5 és fél évben?
  • Miért fontos, hogy az uniós tartalmak jelen legyenek a pedagógiai munkánkban?
  • Milyen kulcskompetenciák fejleszthetők az uniós tartalmak integrálásán keresztül?
  • Ki mit csinál az Unió tagországainak iskoláiban? Mit és hogyan visznek be az oktatásba?
  • Uniós ügyeink és ezek iskolai, tanórai vetületei
  • A jó uniós téma és feldolgozási lehetőségei
  • Kreatív módszertan alkalmazása uniós témák feldolgozására
  • Uniós "mindentudó"
A képzésen való részvétel ingyenes. A főétkezések és kávészünetek mellett a más településről érkezőknek előzetes regisztráció alapján kétágyas elhelyezéssel szállást és útiköltség-térítést biztosítunk. Korlátozott számban a résztvevő költségére egyágyas elhelyezést is tudunk biztosítani (6000,- Ft/fő).

A képzés megvalósításában partnerünk a Europe Direct Hálózat és a Tempus Közalapítvány.

A képzés az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata kezdeményezésére és finanszírozásában, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai közreműködésével valósul meg.

"A jelen honlapon megjelenített információk tartalmáért az Európai Bizottság valamint a Külügyminisztérium semmilyen formában nem felel."

Bővebb információ:
KULTINDEX; - Nagy Balázs
E: ketnapostrening@kultindex.hu
T: +36-30-683-1600
F: +36-1-700-2520

Kapcsolódó dokumentumok:
  • Tájékoztató leporelló (0 kB)

  • Kapcsolódó témák:
  • Félnapos pedagógusképzés Budapesten
  • Félnapos pedagógusképzés Egerben
  • Félnapos pedagógusképzés Kecskeméten
  • Félnapos pedagógusképzés Pécsett
  • Félnapos pedagógusképzés Székesfehérváron
  • Vita-csata: disputaversenyek észak-alföldi és dél-alföldi középiskolásoknak

  • Kapcsolódó webtartalom:
  • Fotóalbum - Budapest







  • lap teteje